Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Átadták a Magyarországi Zsidó Hitközségek (Mazsihisz) Szeretetkórházának Amerikai úti új főépületét, amelyet másfél milliárd forintos rekonstrukció során alakítottak ki.

Az ünnepélyes átadáson Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere emlékeztetett: a kormány a szeretetkórház teljes rekonstrukciójára és bővítésére mintegy 5 milliárd forintos támogatást biztosított.
    A szeretetkórház felújításának második üteme során az Uzsoki Utcai Kórháztól 1994-ben visszakapott épületet újították fel, és itt helyezték el a diagnosztikai és járóbeteg-ellátó részleget, illetve itt kapott helyet a hatvan ágyas rehabilitációs osztály is.
    Kásler Miklós elmondta, a holokauszt előtt Budapesten négy zsidó kórház volt: a Szabolcs utcai, a Maros utcai, a Városmajor utcai kórház, valamint a szeretetkórház, amelyet 1914-ben alapítottak.
    A kórházat 1952-en államosították, két melléképülete közül az egyiket, a menedékházat azonban nem, a szeretetkórház azóta is itt működik. A másik - most felújított - melléképületet 1994-ben adták vissza az egyháznak.
    Emlékeztetett, a kórház teljes helyreállításának folyamatában "nagyon lényeges pillanat volt", hogy 2017-ben Orbán Viktor és Heisler András, a Mazsihisz elnöke megállapodtak, hogy a kormány is támogatja a rekonstrukciót.
    A közelmúltban a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald Lauder levélben mondott köszönetet a kormányfőnek a szeretetkórház támogatásáért - fűzte hozzá a tárcavezető.
    Kásler Miklós kijelentette: "ezzel a példamutató fejlesztéssel az egyházi kórházak egésze erősödött meg".
    Mint mondta, az egyházak rendelkeznek azzal a lelki többlettel és azzal a szellemi megközelítéssel, valamint azokkal a feltételekkel, amelyek "alkalmassá teszik őket arra, hogy mindenkinél jobban gondoskodni tudjanak felebarátinkról". Különösen igaz ez az egyre inkább elszemélytelenedő világunkban.
    Manapság nagy az igény a holisztikus gyógyításra, amikor a gyógyítás során nem csak a testi elváltozásokkal, hanem az egész emberrel - a lelkével is - foglalkoznak - jegyezte meg a tárcavezető.
    Heisler András kiemelte: a komplex felújításnak köszönhetően a szeretetkórház, amely Közép-Európa egyetlen zsidó kórháza, egy korszerű, 21. századi egészségügyi intézménnyé alakul.
    A 4,8 milliárd forintos állami támogatás szorosan kapcsolódik a kormány azon szándékához, hogy a történelem egyházak fenntartásában működő kórházaknak jelentős szerepet szánnak a hazai egészségügyben - mondta.
    Heisler András megjegyezte, a felújítást határidőre, a költségek túllépése nélkül teljesítette a kivitelező.
    Jakov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete arról beszélt, hogy minden társadalom tartozik azzal, hogy jó ellátást nyújtson a tagjainak.
    A zsidókat és nem zsidókat ellátó kórház kiemelkedő jelentőségű a magyarországi zsidóság részére. A vészkórház túlélőit is itt kezelik.
    Shemesh Assaf, a szeretetkórház igazgatója elmondta, a megújult épület 2300 négyzetméter alapterületű. Az új szárnyban helyet kaptak az ambuláns rendelők, van egy hatvan ágyas rehabilitációs osztály, valamint irodákat és oktatásra szolgáló tereket is kialakítottak.
    A közreadott sajtóanyag szerint a beruházás építészeti költsége 1,5 milliárd forint volt, az eszközpark, a felszerelés költsége pedig 500 millió forint.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.