Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A téli vitaminpótlás sohasem volt annyira fontos, mint a koronavírus-járvány idején, azt viszont csak kevesen tudják, hogy mint minden más terméknek, úgy a táplálékkiegészítőknek is van karbonlábnyomuk.

Miközben saját magunk egészségére hatványozottan odafigyelünk, vásárlásainkkal növeljük az üvegházhatású gázkibocsátást, ezzel visszafordíthatatlan károkat okozunk a Földnek. Egy magyar táplálékkiegészítő márka ebbe nem akart belenyugodni és a teljes működését karbonsemlegessé tette, a legelsők között Magyarországon.

A koronavírus-járványnak sajnos még közel sincs vége, ezért most különösen fontos, hogy megfelelő vitamin bevitellel a lehető legjobban megerősítsük a szervezetünket. A táplálékkiegészítők piaca robbanásszerűen növekedett az elmúlt hónapokban, arra viszont kevesen gondolnak, hogy a másik ezzel mekkora terhelést okozunk a környezetnek.

A vitaminok sem képeznek kivételt a többi termék közül, ha a környezetszennyezést vizsgáljuk. A boltokban megvásárolt táplálékkiegészítőknek is van karbonlábnyoma, azaz kötődik hozzájuk üvegházhatású gázkibocsátás. Ez már csak azért is óriási probléma, mert a légköri szén-dioxid-koncentráció töretlenül nő, ráadásul 2020 volt a legmelegebb év Európában, amióta megbízható és rendszeres mérések állnak rendelkezésre.

Kis karbonlábnyomot hagyni és azt is semlegesíteni

A magyar tulajdonú Netamin.hu hitvallása, hogy ne csak az emberek, hanem a környezet egészségét is óvják az általuk elérhető minden eszközzel. Benkovics Péter, a cég vezető életmód-tanácsadója arról beszélt, környezetvédelmi célkitűzéseik között vállalták, hogy működésüket 2020-ban száz százalékban karbonsemlegessé teszik, beleértve az operatív működést és a termékek gyártását, szállítását is. A karbonsemlegesítés programja a Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködve készült el.

Ennek érdekében először minimalizálták a vállalkozás kibocsátását, pontosan kiszámították a megmaradó karbonlábnyomot, amit szén-dioxid kompenzáció keretében semlegesítettek. Környezetvédelmi rendszerük részeként átálltak szinte az összes terméknél részben vagy 100%-ban újrafelhasznált műanyag használatára, öt éven belül viszont szeretnének teljesen műanyagmentessé válni. A termékek szállításához használt csomagolóanyagok lebomlók, a használt vitaminos tégelyeket pedig visszagyűjtésre kerülnek.

A kibocsátás csökkentése után pontosan kiszámították a fennmaradó karbonlábnyomot. Az adatok minden termék mellett láthatók a webshopban. Például egy doboz, harminc darabos D-3 vitamin karbonlábnyoma 54,8. Míg egy doboz, harminc darabos C-vitamin esetében ez 29,2. Az pontos adatok ismeretében a vállalkozás szén-dioxid kompenzáció révén semlegesítette minden egyes termék karbonlábnyomát.

Szén-dioxid kompenzációnak nevezzük, amikor egy vállalat olyan projektet támogat, amely csökkenti a Föld szén-dioxid szintjét, így egyensúly jön létre a légkörbe kibocsátott és az elnyelt szén-dioxid mennyiség között. A Netamin.hu egy amazóniai esőerdővédő projekt támogatása mellett döntött, amely összesen több mint 117 ezer hektár területet óv meg az illegális erdőirtástól. Az erdőség természetes szén-dioxid megkötőként ellensúlyozza a kibocsátott szén-dioxid mennyiséget.

A projekt 40 év alatt több mint 22 millió tonna szén-dioxid-egyenértékű üvegházgáz kibocsátását semlegesíti, emellett a legveszélyeztetettebb emlősállatok védelmét, valamint munkahelyek létrehozásával és fenntartható erdőgazdálkodással a helyi szegénység enyhítését is elősegíti. 

Néhány éven belül kötelező lehet a karbonsemlegesség?

„A tevékenységünk szabályozása olyan, hogy ma még nem tudjuk teljesen kiváltani a műanyagokat. Sajnos ma még lehetetlen nullára csökkenteni a környezet-terhelést, de a lehető legkisebbre tudjuk csökkenteni. Ez volt a célunk a karbonsemlegesség elérésével” – magyarázta Benkovics Péter.

Felmérték a piacot, tudomásuk szerint a Netamin.hu az első olyan hazai táplálékkiegészítő márka, ahol pontosan kiszámították és semlegesítették a vállalkozás karbonlábnyomát, azonban Benkovics Péter bízik benne, hogy pár éven belül ez általános lesz. A szakember azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy néhány éven belül kötelező lehet a karbonsemlegesség, vagy valamilyen hasonló kompenzáció.

„A tét bolygónk, gyermekeink, unokáink sorsa. A karbonsemlegesség nemcsak egészségüket, de a környezetünk egészségét is segít megóvni. A tudomány szerint a klímaváltozás tekintetében már a huszonnegyedik órában vagyunk, ezért úgy érezzük, cselekedni kell. Mi ezt tesszük, és reméljük, sokan követik is majd a példánkat” – zárta gondolatait a Netamin.hu vezető életmód-tanácsadója.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.