Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 A magyarországi kábeltévés szolgáltatók közvetlen betáplálás (kódolás) esetén is csak úgy sugározhassák a filmeket, ha megfizetik a jogdíjat az előadóművészeknek is - javasolja az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) küldöttgyűlése.

 A küldöttgyűlés határozatban kéri az Európai Parlament és Tanács Magyarország támogatásával elfogadott, az előadóművészek súlyos jogi hátrányainak felszámolását is célzó új irányelvek magyarországi bevezetését, az uniós irányelvek átültetésével ugyanis rendeződhetne az előadók számára a jelenleg több tekintetben elfogadhatatlan jogdíjhelyzet - közölte az EJI kedden az MTI-vel.
    Mint a közlemény hangsúlyozza, az új európai szabályok közül kiemelkedik a kábeles terjesztő jogdíjfizetési kötelezettsége, amely az előadóművészeket felvételeik felhasználása után illeti meg akkor is, ha a műsor kódolt csatornán jut el a nézőhöz.
    Ennek bevezetése megszüntetné azt a hazai állapotot, amelynek alapján az előadóművészek egy fillért sem kapnak a kódoltan sugárzott felvételeik után. Jelenleg ilyen jogdíjat egyedül az Artisjus tud begyűjteni kizárólag az általa képviselt jogosultak, a zeneszerzők, szövegírók és irodalmi szerzők számára. Ez ahhoz az igazságtalan gyakorlathoz vezet, hogy például amíg egy sugárzott film zeneszerzője jogdíjban részesül, a színészei nem - mutat rá a közlemény.


    Az EJI küldöttei a kommüniké szerint bíznak abban, hogy a jogalkotó az előadói teljesítmény méltányos díjazásának elvén nyugvó jogokat integrálja a magyar szerzői jog rendszerébe, noha tapasztalataik szerint az egy éve kezdődött jogi egyeztetések során az előadók szempontjai eddig nem kaptak figyelmet.
    Az irányelvek megkövetelik, hogy az átültetés az előadóművészek számára is magas szintű jogi védelmet eredményezzen. Az EJI küldöttgyűlése a szerzői jogi módosítás előkészítőitől annak garantálását várja, hogy a televíziók, kábeltévés szolgáltatók az évi akár százmilliárd forintos bevételükből fizessék meg a filmek előadóművészeinek járó méltányos jogdíjakat, illetve hogy a YouTube, a Facebook és más platformok csak méltányos jogdíjfizetés mellett hasznosíthassák az előadóművészek filmjeit, hangfelvételeit - áll a közleményben.
    Biztosítani szeretnék emellett, hogy a hangfelvételek elkészítésében közreműködő valamennyi előadóművész olyan felhasználási szerződéseket kapjon a kiadóktól, amelyek a méltányosság alapján garantálják előadóművészi jogaikat, valamint a rendszeres elszámolást a jogdíjakról minden érintett előadóművész számára.
    Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület a zenészek, színészek, táncosok, artisták jogait érvényesítő egyesület, melyet az előadók hoztak létre. A televíziók, rádiók és más felhasználók jogdíjat fizetnek az előadóknak felvételeik felhasználásáért, ezt a jogdíjat Magyarországon minden hazai és külföldi előadó nevében az EJI szedi be és fizeti ki részükre. Az EJI-nek csaknem 2300 tagja van, és 2018-ban több mint 52 ezer előadóművész számára fizetett ki jogdíjat - áll a közleményben.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.