Pénteken nyitástól gyermekcsoportok vették birtokba az ötödik kerületi Erzsébet téren található óriáskereket. A Budapest Eye - Budapest Óriáskereke felajánlásaként 3000 meghívott gyermek ingyenesen utazhatott ezen a napon.

A Baptista Szeretetszolgálat és a Pizza King összefogásával és szervezésében ismert emberekkel találkozhattak, mini koncerteken vehettek részt, ajándék pizzát és játékot kaptak az óriáskerekezés mellett.Hagyományteremtő céllal december 7-én adventi jótékonysági napot tartottak az óriáskeréken gyermekek részére. 3000 gyermek próbálhatta ki ingyenesen és láthatta Budapest főbb nevezetességeit teljes körpanorámában. Néhány szerencsés mellé ráadásul egy-egy híresség is beült a kabinba."Azokra a gyermekekre gondoltunk, akik csak álmodtak arról, hogy majd egyszer felülnek az óriáskerékre és elhatároztuk, hogy teljesítjük ezt az álmot.

Az összefogás erejére szeretnénk felhívni a figyelmet az eseménnyel, hogy mindannyian megtalálhatjuk az eszközt, amivel másokat, boldoggá tehetünk. Arra, hogy a jelenlét, az együtt megélt élmény olyan ajándék, ami örök emlék marad" - mondta Banka Edina, az Óriáskerék Kft. ügyvezetője.A pénteki programon minden gyermek egy szelet ajándék pizzát is kapott a Pizza King jóvoltából.

A forró finomságokat mások mellett Oláh Gergő, Nyertes Zsuzsa, Győrfi Pál, Szőcs Renáta, Antal Timi, Pintér Tibor, Schmuck Andor, Danny Blue, Klausmann Viktor, Benkő László, Erdőhegyi Brigitta, Juhos Zsófi, Nagy Boglárka, Özer Nóra, Kiss Daniella és Darvai Károly adták át a kis vendégeknek, akik közül szinte mindannyian produkcióval is készültek, a gyerekek megajándékozásaként."3000 gyermek mosolya felbecsülhetetlen értek a mai világban.

3000 szelet pizza ezzel szemben apróságnak tűnik, de mégis nagyon büszkék vagyunk dolgozóinkra és tulajdonosunkra, hogy önzetlen segítséggel, emberfeletti erővel véghez vitték ezt a jótékonysági akciót" - nyilatkozta Könyves Tamás, a Pizza King marketing koordinátora.Baricz Dezső, a Baptista Szeretetszolgálat programigazgatója kiemelte: sajnos nagyon sok a hátrányos helyzetű gyermek Magyarországon, ezért kiemelten fontos, hogy cégek és magánemberek is felajánlják a segítségüket.

"Szerintem zseniálisan sikerült az akció, csodás öröm volt a gyermekeknek az óriáskerekezés, de azért a pizza, játék, és üdítő is. Az ország egész területéről érkeztek csoportok, és ha minden igaz, jövőre még több gyerek csatlakozhat ehhez a különleges akcióhoz" - árulta el Baricz Dezső.Banka Edina hozzátette, hogy az esemény és az összefogás olyan fantasztikus élmény és öröm volt, hogy tervük szerint, a Budapest Eye jövőre 5000 olyan gyermeket fogad majd, akiknek elérhetetlen álom lenne az óriáskerekezés. Januártól várják a pályázó gyermekcsoportok jelentkezését rövid bemutatkozó levéllel, az ország minden részéből és mindenkit szívesen fogadnak, aki segítőként, fellépőként jelenlétével csatlakozna.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.