Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Elindult az űrbe az első magyar fejlesztésű asztrofizikai kisműhold, amely az egész Földre kiterjedő gamma-műholdhálózat úttörője lehet - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja (ELKH CSFK) hétfőn az MTI-vel.

    A közlemény szerint a GRBAlpha nevű kisműhold, amely egy magyar-szlovák-japán nemzetközi együttműködés keretében, az ELKH CSFK tervezésében és projektvezetésével készült, hétfőn reggel startolt Bajkonurból egy Szojuz-rakéta fedélzetén, amelyen egy másik magyar kisműhold, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói és oktatói által fejlesztett SMOG-1 is elindult a világűrbe.
    A GRBAlpha mérőműszerei a CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének laboratóriumában készültek, a CSFK és az ELTE Fizikai Intézetének együttműködésével.
    A GRBAlpha egy 10x10x11,3 centiméteres műhold, amely nevét a világegyetem legnagyobb robbanásaihoz kapcsolódó gamma-kitörésekről kapta (GRB: gamma-ray burst). Ha a benne elhelyezett több tíz dekagramm tömegű, a méretéhez képest igen nehéz gammasugárzás-detektor jól vizsgázik a bevetésen, később az egész Földet körülvevő hálózatot hozhatnak létre műholdakra - akár kereskedelmi műholdflották sok száz tagjára is - telepítve azt. Az így kialakítandó kiterjedt műholdhálózat egy gamma-villanás érzékelésre alkalmas, földnyi méretű detektorernyőt rajzol majd ki, amelynek segítségével igen pontosan azonosítani lehet a gamma-kitörések forrását.
    A gravitációs hullámok 2015-ös felfedezése máig lázban tartja a tudományos közönséget. A nanoműholdakból tervezett hálózattal a gravitációs hullámokat kibocsájtó, összeolvadó neutroncsillagok pontos helyzetét is meg lehet majd határozni, mivel ezek is bocsátanak ki gamma-kitörést.
    "A detektor lelke egy cézium-jodid kristály, amely a gamma-sugárzás hatásáralátható fényt bocsát ki. Ezt érzékeny, fotonszámlálónak nevezett  szenzorokkal érzékeljük, majd a jel erősítése és digitalizálása után a csillagászati szempontból gyanús jeleket helyben letároljuk, vagy közvetlenül egy rádiómodul felé továbbítjuk" - idézi a közlemény a rendszer fejlesztését vezető Pál Andrást, a csillagászati intézet munkatársát.
    A világűrben keringő GRBAlpha a hétfői nap során küldi az első jeleket. "Magyar idő szerint délután 3-4 körül rádióamatőrök már létesíthetnek vele kapcsolatot, amikor Amerika és Japán felett elrepül, majd az első hazai kapcsolat létesítése este 10 óra után lehetséges" - mutatott rá Pál András, hozzátéve, hogy a stabil kapcsolat kialakításához ugyanakkor több napra lesz szükség.

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.