Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ingrid Bergman
Ingrid Bergman

A siker az, hogy megkapod, amit akarsz; a boldogság pedig az, hogy akarod is, amit megkapsz – Ingrid Bergman. 

A svéd apától és németországi anyától született sugárzó szépségű, titokzatos tehetség 23 éves korától hollywoodi filmszínésznő, s pályáján három Oscar-díjat is kap: Ingrid Bergman svéd színésznő – mint ő maga megvallotta – nem tudott volna a színészet nélkül élni.

Az amerikai filmipartól eltávolodó filmcsillag, aki utóbb három házasságát is megbánta, a 67. születésnapján úgy halt meg, hogy addigra megbékélt a rákkal, a halállal – talán azért, mert neki még azt mondták: „van lélek”.

A Stockholmban született Ingrid még alig kétéves, amikor meghal édesanyja, fotográfus édesapját pedig – aki lányát operaénekesi pályára szánja – tizenhárom évesen veszíti el. Rokonok közt cseperedik, majd 1932-ben a stockholmi Királyi Drámaszínház színiiskolájába nyer felvételt 17 évesen – itt néhány évvel korábban Greta Garbo végzett. „Tudtuk, hogy természetes tehetség és hogy nagyszerű” – szólt a felvételiztetők egybehangzó véleménye, Bergman már egyetlen év után színpadi szerepet kap; ilyesmi soha nem történt más növendékkel korábban.

Ám miután az egyik svéd filmstúdió szerződteti, otthagyja a színiiskolát, a statiszta szerepek után 1935-től kisebb filmszerepeket kap, majd egyre komolyabbak következnek; forgat Németországban is. „Ha nem színészkedhetnék, nem tudnék többé levegőt venni!” – így vallott magáról a svéd színésznő, akinek 1938-tól hollywoodi korszaka kezdődik: 1942-ben Humphrey Bogart oldalán szerepel a legendás Casablancában... „Oly sok fontosabb filmem volt, mégis, az emberek folyton csak arról az egyről akarnak beszélni, amelyiket Bogarttal készítettem” – nyilatkozik utóbb.

Az Akiért a harang szól 1943-ban következik, 1944-ben a Gázláng egyik főszereplője; az ebben nyújtott alakításáért Oscar-díjat kap. A Hitchcock rendezte Elbájolva című film pszichoanalitikusa 1945-ben – főszereplő partnere, szerelme ebben Gregory Peck; Bergman még további két Hitchcock-filmben szerepel.

Hollywoodi korszaka után rendszerint két kései filmjét szokás még emlegetni: a Gyilkosság az Orient expresszen-t 1974-ből, amely számára úgyszintén Oscart hozott, valamint az 1978-as legutolsót, az Őszi szonátát, amelyben Liv Ullmannal szerepel együtt a már nagybeteg színésznő – s Ingmar Bergman rendező régi álma vált valóra, hogy Ingriddel forgathatott...

„Bármit könnyedén megoldok a színpadon, de a való életben otrombának, ügyefogyottnak érzem magam. Azaz, nem én választottam a színészetet. A színészet választott engem” – tekint vissza Ingrid Bergman életpályájára.

S való igaz: Hitchcock Elbájolva című produkciójában 70 éve olyan szerepben mutatkozik be, amelyet úttörőként formálhatott meg: pszichoanalitikust játszik, bár „csak” Oscar-jelölésig viszi alakításával – Rózsa Miklós kap e film remek zenéjéért Oscart, s a kivételes filmben feltűnik Salvador Dalí híres szürrealista álomjelenete, melyet a képzőművésznek a Buñuellel közösen forgatott „legendásan hírhedt” alkotása, az Andalúziai kutya ihletett...

Az Elbájolva egyike annak a mintegy húsz amerikai művészi filmalkotásnak, amelyek a negyvenes évek elejétől a múlt század végéig az elmeegészségügyről, a mentális páciensek helyzetéről készültek – ezek között olyan remekművek sorakoznak, mint a Száll a kakukk fészkére Jack Nicholsonnal, az Esőember Dustin Hoffmannal és Tom Cruise-zal, vagy a Don Juan DeMarco Faye Dunawayjel, Johnny Depp-pel és az egyik utolsó alakításában feltűnő, zseniális Marlon Brandóval.

S míg 70 éve az Elbájolva nyitó képsoraiban – egy Shakespeare-idézet után – a pszichoanalízis jelentését a nagyközönség számára még külön feliratban magyarázzák el 1945-ben, melyben az EMBERI LÉLEKRŐL esik említés a lélekgyógyászat kapcsán, a harminc évvel későbbi remekmű, a Száll a kakukk fészkére a pszichiátria brutális elektrosokkját és homloklebenymetszéssel zombikat gyártó, az embert állatnak tekintő gyakorlatát mutatja be 1975-ben.

Az Ébredésekben – ez ugyanennek a húszas sorozatnak egyik alkotása – Robin Williams 25 évvel később pszichiátert formál meg, aki pácienseiben gyógyszer–csodaszerrel igyekszik „lelket ébreszteni”, ami persze nem járhat sikerrel: 1990-re a pszichiátria már a gyógyszeripar – a fegyvergyártás utáni legjövedelmezőbb iparág – fizetett ügynökeként a bolygó legyógyszerezésén fáradozik materialistaként...

A száz éve született Ingrid Bergman harminchárom éve távozott abból a világból, melyben a lélekgyógyászatból – pálfordulattal – a lelket kizárták. Ám ars poeticájának is nevezhető gondolatában a svéd filmcsillag – ha a kor szellemét borúlátóan közvetítve is – még hivatkozik a LÉLEKRE: „A film, mint az álom; a film, mint a zene. Semelyik más művészeti ág nem érinti meg a tudatot úgy, mint a film, közvetlenül az érzelmeinkre hatva, lelkünk sötét kamráinak mélyében is.”

További információ:
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
Tel.: 06 1 342 6355
Mobil: 06 70 330 5384
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.