Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Döbbenetes történettel fordult egy jogvédő szervezethez egy neve elhallgatását kérő debreceni nő. Állította, húgát akarata ellenére rendszeresen elektrosokkolják a debreceni kórház pszichiátriáján, az eredmény pedig lesújtó: a nő egyre tragikusabb egészségi állapotban van, és ha a „kezelés” továbbra is így halad, hamarosan életét fogja veszteni. A jogvédők azonnali lépéseket láttak szükségesnek.

– Nem tudjuk, valójában hány elektrosokkos kezelést kapott eddig, de érdekes, hogy mindig a bírósági szemle előtt és ebből adódik, hogy a feltett kérdésekre nem tud válaszolni – írta a nő a jogvédőknek. Húga egy olyan rokona gondnoksága alatt áll, akinek, úgy tűnik, sokkal kényelmesebb a kórházi kezelés, és nem is akarja, hogy a nő újra az otthonába kerüljön.

– Rendszeresen alkalmazzák nap mint nap a betegeken az elektrosokkos kezelést. Aláíratják velük, hogy hozzájárulnak, de a beteg egyébként nem tudja, nem érti, mi is az – folytatta beszámolóját a nő, aki húga állapotáról így írt: – Még megismer, de nagyon sírt. Mivel nincs ereje menni az étkezőbe enni, helyébe meg nem viszik, ki van éhezve, szinte remeg a kajáért amit viszek neki és mindet meg is eszi. … Győződjenek meg személyesen amíg lehet, mert szerintem olyan sokáig már nem bírja ezt a kínszenvedést.

A nő mindenesetre jelezte a kórház felé, hogy felvette a kapcsolatot a budapesti jogvédőkkel, azok pedig megkértek egy ismerős helyi egészségügyi dolgozót, hogy látogassa meg a hölgyet a nővérével minél hamarabb, hogy kiderüljön, pontosan mi a helyzet és milyen lépések kezdeményezhetőek. Mire azonban másnap ők ketten felkeresték a kórház pszichiátriai osztályát, kiderült, hogy a nőt hirtelen hazaengedték. Így a további kezeléstől bár megmenekült, kérdéses, hogy leromlott egészségi állapota miatt fel tud-e épülni egyáltalán.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű jogvédő szervezet szerint – amely kifejezetten a pszichiátriákon történő visszaélések feltárásával foglalkozik – a jogsértések, a méltatlan bánásmód mindennaposak a mai pszichiátriákon. Ezeket a pszichiátriai szakma képviselői gyakran fogják a pénz vagy az erőforrások hiányára, ám a jogvédők szerint az emberséges bánásmód nem pénz kérdése. A helyzetet pedig csak súlyosbítja, hogy a manapság használt pszichiátriai kezelések szerintük nem alkalmasak arra, hogy az emberek lelki egészségét helyreállítsák, csupán arra, hogy vegyi anyagokkal elnyomják a kellemetlen mentális tüneteket – ez azonban a páciensek számára hosszú távon nem jelent valódi gyógymódot. (CCHR)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.