Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az idős hölgyet rosszullét miatt vitték kórházba, ahonnan rövid úton pszichiátriára került. Itt ideiglenes gondokság alá helyezték, majd gondnoka a hölgyet – akarata ellenére – pszichiátriai otthonba helyeztette át néhány hónap után, a néni lakását pedig eladta.

Az otthonban az idős hölgynek havonta 136 500 forintot kell fizetnie a sivár körülményekért és a kétséges ellátásért. Amikor angyalföldi lakásában az idős nő rosszul lett és kórházba vitték, még nem sejtette, milyen kálvária vár rá a következő hónapokban.

Nevét a kórházban rosszulléte miatt nem tudta megmondani, de ezt nem vették figyelembe: egyszeriben demenciával (időskori elbutulással) diagnosztizálták, emiatt azután hónapokat volt kénytelen a pszichiátriai osztályon tölteni -- ráadásul, elindították a gondnokság alá helyezését is.

Idén februárban a kirendelt ideiglenes gondnok az idős hölgyet – akarata ellenére – váratlanul egy budapesti pszichiátriai otthonba helyeztette át, a lakását pedig eladta, miközben a gondnokság alá helyezési bírósági eljárás még le sem zárult.

Ekkor a néni lakóházának közös képviselője és a házban lakók – megelégelve a lakótársukkal történő méltatlan bánásmódot – egy emberi jogi szervezethez fordultak segítségért. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány azonnal vizsgálni kezdte az ügyet, egyik első lépésként pedig, a lakótársakkal együtt, meglátogatta a nénit a pszichiátriai otthonban.

A látogatáskor ott talált körülmények lehangolóak voltak: a folyosókon terjengő vizeletszag, a nejlonnal behúzott ágymatrac, a közös férfi–női WC és zuhanyzó, a zárt teraszra napközben kizárt idős emberek, a sok helyütt elhanyagolt környezet komoly kétséget ébresztettek a jogvédőkben, vajon a 136 500 forint, amit a néninek – akarata ellenére – minden hónapban ki kell fizetnie, megéri-e a kapott ellátást.

A nappali–étkezőben egy nő – akinek teste félig lelógott a földre, amint a helyiség kopott kanapéján hevert – a néni tréningruháját viselte. Látogatói, miközben az idős hölgyet átöltöztették, arra lettek figyelmesek, hogy a néni lába tele van fekélyes sebekkel, bokái duzzadtak, lilák, kezelésnek pedig nyoma sincs.

Emellett mellkasán, hátán és karjain is számos gyulladt, mély sebet találtak – dagadt, lila bokáival és nagyon piros arcával együtt mindezek keringési elégtelenségről tanúskodtak. Az otthonba kerülése előtt az idős hölgynek ilyen jellegű bőrbetegsége nem volt, és gyógyszerekkel keringését is rendben tartották.

A lakótársak és a jogvédők ott-járta óta az ideiglenes gondnok mindenki számára szigorúan megtiltotta a néni látogatását az otthonban. A jogvédők több hatósághoz is panasszal fordultak, az ügy vizsgálata folyamatban van.

További információ:
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
Tel.: 06 1 342 6355
Mobil: 06 70 330 5384
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.