Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A színházi tao megszűnése úgy látszik nem sokban befolyásolja a Budapesti Showszínház életét: egyre több és egyre jelentősebb előadásokkal jelentkeznek a hazai színházi palettán.

Idén nyáron megnyitották Budapest második legnagyobb szabadtéri színházát Csillebércen, Nemzeti Operettgálájukkal körbejárták az országot és Erdélyt, most decemberben pedig olyan nevekkel, mint Vágó Bernadett, Csengeri Attila, Mészáros Árpád Zsolt vagy Homonnay Zsolt Adventi Musical Gálát tartanak a RAM-ban, vagy Szilveszteri Operettbált a Pesti Magyar Színházban.

Tóth Ádám, a Budapesti Showszínház igazgatója azonban ennél árnyaltabban fogalmaz, amikor szóba kerül az elvett tao-lehetőség és az azt helyettesítő új rendszer. Színházuk Facebook oldalán a napokban közzétett nyilatkozatban "köszönték meg” a nulla forint támogatást, illetve azt, hogy leveleikre nem is reagál Fekete Péter államtitkár, de köszönik, azért jól vannak.  

Megkeresésünkre a színház igazgatója kifejtette, hogy színházukat céges formában üzemeltetik, így eleve nem is tudnak pályázni önállóan, kénytelenek társulni olyan szervezetekkel, melyek megfelelnek az elvárásoknak. Azonban idén ezek a szervezetek “kiemelt kockázatúnak” lettek minősítve, így egyetlen forint támogatásra nem számíthatnak, sem a Budai Szabadtéri Színház, sem a Budapesti Showszínház produkciói és működése nem került be a támogatottak közé. Elmondása szerint azonban ezzel nem az előadásaik megvalósítását lehetetlenítik el, csupán a fejlesztés, fejlödés lehetősége veszik el, amely nyilvánvalóan a versenyképességre is befolyással lehet.

"Míg Mága Zoltán 350 milliós támogatásból tengődik idén, addig mi felújítottunk egy állami tulajdonban lévő ingatlanon porladó szabadtéri színpadot Csillebércen, s közel 50 ezer embernek okoztunk felejthetetlen pillanatokat ezen a nyáron. Jó lenne bekerülni abba a körbe, amelyikre figyel a jelenlegi felelősők közül valaki, ez nyilván kapcsolatok kérdése is talán, de nem minden áron keressük a nagy emberek kegyeit. Ha a nézőknek, a kedvelőinknek fontos amit csinálunk, akkor úgyis eljönnek, ha egyel régebbi lámpákkal dolgozunk, vagy nem tudunk hirdetéseket vásárolni az országos médiákban. Nem vagyunk semmelyik politikai oldal szekere, sem a szekerük vontatója, talán ez is baj lehet, de mi operettet és musicaleket játszunk, ide nem kell a politika.” - fejtette ki a Showszínház vezetője. 

A Budapesti Showszínház 2012-es megalapítása óta több, mint 250 ezer néző előtt játszott már különböző produkciókat, az általuk bemutatott Édes Anna című nagymusicallel négyszer töltötték meg a BOK Csarnokot 2018-ban, a Nemzeti Operett Gálát pedig kerek 100 alkalommal vitték már színpadra az elmúlt három évben. 

A december 15-i Adventi Musical Gálára is nagy meglepetésekkel készülnek: teljes létszámban jelen lesz a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, látványos ledfalakból épült színpadképpel és egy különleges kórussal is kiegészülnek a neves fellépők a dupla előadás alkalmából. 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.