A téli hónapok évről évre újra próbára teszik a lelki erőnket: egyre sötétebb és hidegebb van, egyre kevesebbet vagyunk a szabadban, és kevesebbet látjuk a napot.
Idén pedig a korlátozások miatt már egymás arcát sem láthatjuk, sőt, egymás közvetlen társaságát is kerülnünk kell. Az ünnepek közeledtével ez a feszültség csak tovább fokozódik, az ilyenkor megszokott szertartásainkról úgy tűnik, idén le kell mondanunk. Mindez kétségkívül hatással van ránk, bárhol is vagyunk, bármit is csinálunk – a napfény hiánya már önmagában is megalapozza a nyomott hangulatot. Szerencsére azonban nincs kőbe vésve, hogy mindezzel egyet kellene értenünk, ahogyan azzal sem, hogy valamiféle „szezonális depresszió” borítana árnyékot az évünk utolsó heteire. Rendkívül sokszor hangzik el mostanában, hogy a koronavírus miatt egyre gyakoribbak a „mentális problémák”. Mindez könnyen azt a benyomást keltheti, mintha a „depresszió” életünk elkerülhetetlen része volna, mintha valami láthatatlan erő szívná el az életkedvünket.
Semmi sem ok nélkül történik
Egyre inkább beépül a köztudatba az a nézőpont, hogy ha valaki túl hosszú ideig szomorú, kedvtelen, ha túl sokáig gyászol, ha a kedélyállapota kihat a környezetére, munkájára is, akkor nyilvánvalóan mentális beteg. Vagyis ma már nem lehetünk „csak úgy” szomorúak és örömtelenek ameddig akarunk, egy ponton túl ez kórosnak minősül – legalábbis a pszichiáterek szerint. Mennyivel egyszerűbb magyarázatnak tűnik azt mondani, hogy agyi rendellenesség, genetikai hajlam, kóros kémiai folyamatok váltják ki az örömtelenséget! Bárcsak bizonyíték is volna rá, mert bizony ma százból száz pszichiátriai diagnózist állítanak fel tényleges vizsgálatok nélkül. Holott valószínűleg sok olyan ember, aki depressziós tünetekre panaszkodik, valójában meg tudná nevezni, hogy mi baj van az életével, és minek kéne történnie, hogy jobban érezze magát. Kiváltképp igaz ez arra, aki a karácsonyi időszak alatt érzi úgy, hogy összecsapnak a feje felett a hullámok.
Ha a szakemberek rászánnák az időt, hogy megkérdezzék a „hangulati zavarokkal” küzdő betegeiket, vajon mi tenné őket újra boldoggá és energikussá, kicsi eséllyel mondanák azt, hogy egy tudatmódosító tabletta nyújtana megoldást. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a magányt, a kilátástalanságot, a céltalanságot, a pénzügyi problémákat vagy emberi kapcsolatokból adódó szituációkat oldanának meg, mert lelki kínjaikat ezek a dolgok okozzák.
Természetesen nem várhatjuk el egy pszichiátertől, hogy mindenkinek oldják meg az életbeli gondjaikat. Azt azonban nagyon is elvárhatnánk, hogy a problémák megoldására ösztönözzék a pácienseiket ahelyett, hogy megalapozatlan betegségtudatot plántálva beléjük, kémiai anyagokkal tömjék tele őket.
Segíts magadon, és…
Ha elfogadjuk a tényt, hogy a jelenlegi összes körülményünk saját döntéseink eredményeként jött létre, felelősséget vállalhatunk a sorsunkért, és nem lesz szükség egy diagnózisra, ami „mindent megmagyaráz”.
1. Aludjunk eleget, együnk rendesen, és mozogjunk rendszeresen! A testünk számára alapvető dolgok ezek, mégis megfeledkezünk róluk. Nem titok, hogy a kialvatlanság bárkinél mentális tüneteket okozhat, hagyjunk hát elég időt a pihenésre. A megfelelő étkezés nem keverendő össze az éhség csillapításával: jól lehet lakni üres kalóriákkal is, de ettől még a sejtjeink tovább éheznek. Ügyeljünk rá, hogy értékes tápanyagokkal lakjunk jól, vagyis részesítsük előnyben a zöldségeket a finomított cukrokkal és gyors ételekkel szemben. A testmozgás pozitív hatással van a hangulatra, az egészségre és az ellenállóképességre is, ezt tanulmányok is igazolják.
2. Tartsuk a kapcsolatot a szeretteinkkel, és támogassuk egymást! Bár a korlátozások megnehezítik a személyes találkozókat, összejöveteleket, most is használhatjuk okoseszközeinket a kapcsolattartásra. Az ember nem is gondolná, mennyit tud néha jelenteni pár kedves szó, vagy ha valaki egyszerűen csak hogylétünk felől érdeklődik, és meghallgat minket.
3. Tűzzünk ki célokat, gondolkodjunk megoldásokban! Az elme, akár az izmok, akkor működik jól, ha aktívan használjuk. Dolgoztassuk hát meg, és ne engedjünk teret a kétségbeesésnek. Az ember akkor boldog, ha vannak céljai, amik felé nap mint nap haladni tud. Ügyeljünk hát az ünnepi időszakban is magunk és szeretteink mentális egészségére, és ne engedjük, hogy az olyan álmegoldások, mint a pszichiáter vagy háziorvos által felírt tudatmódosító gyógyszerek, árnyékot vessenek életünkre!
