Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Nyelvtudásért Egyesület szerint a magántanárok és a kisebb nyelviskolák ellehetetlenítése nem következik a felnőttképzési törvényből, ez kizárólag a nemzetgazdasági tárca szándékán múlik.

Az egyesület az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte, hogy az elmúlt hetekben napvilágot látott a Nemzetgazdasági Minisztérium nyelvi képzőkre vonatkozó, készülő szabályozásának több részlete. A kimunkálás alatt álló miniszteri rendeletek olyan módon értelmeznék a szeptember 1-je óta hatályos felnőttképzési törvényt, mely a nagy képző intézmények működésmódjára megalkotott szabály- és követelményrendszert kötelező módon terjesztené ki az iskolarendszeren kívüli nyelvoktatási ágazat egészére.

Ez a legálisan működő magánnyelvtanárok és helyi igényeket kielégítő kisebb nyelviskolák tevékenységének azonnali - ráadásul visszamenőleges hatályú - betiltását eredményezné - állapították meg.

Az egyesület összeállított egy jogszabály-értelmezést, amellyel arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy mindez nem következik a már hatályos felnőttképzési törvényből. A vállalkozás szabadságát és a nyelvtanulók érdekeit egyaránt súlyosan sértő, tervezett minisztériumi részletszabályozás azonban szemben áll a törvény általános szemléletével. Eszerint az új felnőttképzési törvény csak azon képzők működését szabályozza, amelyek államilag elismert végzettségekre felkészítő (OKJ szerinti szakképesítés, illetve általános nyelvi képzés), valamint állami, uniós forrásból támogatott képzéseket valósítanak meg.

Kitértek arra is, a törvény egyértelműen rögzíti, hogy hatálya - vállalkozási formától függetlenül - kiterjed minden felnőttképzéssel foglalkozó cégre, intézményre, vállalkozóra. Megkülönböztetést, eltérő szabályozást a törvény kizárólag a tevékenységekre (eltérő célú és tartalmú tanfolyamok) vonatkozóan tesz lehetővé.
Állami támogatást nem élvező képzés éppúgy végezhető állami minőségi garancia és az ahhoz kapcsolódó előnyök, jogosítványok nélkül, mint annak birtokában. Mindez összhangban áll a többi (nem nyelvi) képzési körre a törvényben meghatározott szabályozással - mutattak rá.

A Nyelvtudásért Egyesület felszólítja a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy a felnőttképzési törvény végrehajtási rendeleteinek kidolgozása során - a törvény átfogó szemléletével összhangban - a törvény nem diszkriminatív, a nyelvoktató ágazat több mint felét nem ellehetetlenítő értelmezéseit alkalmazza - írták.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.