Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Április 3-ára írta ki az országgyűlési képviselők választását Áder János köztársasági elnök, a választás kitűzésével azonban hivatalosan még nem kezdődött meg a kampány, mert az a választást megelőző 50. napon, azaz február 12-én indul.

Az országgyűlési képviselők választása egyfordulós, a választópolgárok két szavazattal rendelkeznek: egyrészt voksolhatnak arra, kit szeretnének az egyéni választókerületükben (ebből 106 van) képviselőnek, másrészt a másik íven arról dönthetnek, hogy az országos pártlistáról melyik pártot támogatják. Az országos listán 93 országgyűlési mandátum sorsa dől el.

Azok, akik kérték – illetve kérik – a helyi választási irodától, hogy nemzetiségi választóként vehessenek részt a választáson, nem pártlistára, hanem nemzetiségük listájára voksolhatnak. A nemzetiségek kedvezményes mandátummal kerülhetnek az Országgyűlésbe.

A magyarországi lakcímmel rendelkező, külföldön tartózkodó választópolgárok a nagykövetségeken és konzulátusokon szavazhatnak.

Azok a magyar állampolgárok, akiknek nincs magyarországi lakcímük, regisztráció után levélben adhatják le voksukat, de csak az országos pártlistára szavazhatnak.

Egyéni választókerületben az a független vagy pártjelölt indulhat jelöltként, akit a választókerületben legalább ötszáz választópolgár ajánlott. Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat, de egy jelöltet csak egyszer. A jelölteknek február 25-én 16 óráig kell összegyűjteniük az induláshoz szükséges számú ajánlást.

Országos pártlistát az a párt állíthat, amely legalább tizennégy megyében és a fővárosban, legalább 71 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított. Országos nemzetiségi önkormányzat nemzetiségi listát állíthat, ehhez a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgárok legalább egy százalékának ajánlása, de legfeljebb 1500 ajánlás szükséges. Nemzetiségi listán csak az adott nemzetiség választópolgáraként szereplő választópolgár lehet jelölt.

Az országos listákat legkésőbb február 26-án kell bejelenteni a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB), és a listát állító pártok és nemzetiségek delegáltat küldhetnek az NVB-be.

Az egyéni választókerületben az a jelölt lesz országgyűlési képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot (relatív többség) kapta. Azok a szavazatok, amelyeket egyéni mandátumszerzéshez nem számítanak be, töredékszavazatnak minősülnek, ezeket az országos pártlistás mandátumok kiosztásánál veszik figyelembe. Töredékszavazatnak minősül a vesztes jelöltek összes szavazata, valamint a győztes jelölt minden olyan szavazata is, amely már nem volt szükséges a mandátum megszerzéséhez, vagyis a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatszám.

Az országos listáról kiadható mandátumoknál figyelembe veszik az egyéni választókerületi töredékszavazatokat, valamint a pártlistára leadott voksokat.

Nem szerezhet mandátumot az a pártlista, amely a pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább öt százalékát nem érte el (ötszázalékos küszöb), valamint az a közös pártlista, amely a tíz százalékot nem érte el, illetve kettőnél több párt által állított közös pártlista esetén a 15 százalékot.

Az országos listás mandátumok kiosztásához először összegzik az összes töredékszavazatot, valamint az összes pártlistás és nemzetiségi listás szavazatot, majd ezt elosztják 93-mal (a kiadható mandátumok száma), és az eredményt tovább osztják néggyel, az így kapott hányados egész része a kedvezményes kvóta, amellyel a nemzetiségek kedvezményes mandátumhoz juthatnak.

Ha egy adott nemzetiségi listára jutó szavazatok száma nagyobb vagy egyenlő, mint a kedvezményes kvóta, az adott nemzetiségi lista kedvezményes mandátumot kap. Egy nemzetiségi lista csak egy kedvezményes mandátumot kaphat, és az országos listás mandátumok számát csökkenteni kell a kiosztott kedvezményes mandátumok számával.

A fennmaradó mandátumokat a küszöböt elérő pártlisták és nemzetiségi listák között osztják szét, a korábbi gyakorlatnak megfelelően az úgynevezett legnagyobb átlag elve alapján. Ez a D’Hondt-módszer, amelyet Victor d’Hondt belga matematikus dolgozott ki 1878-ban.

Első lépésként egy táblázatot készítenek, a táblázatnak annyi sora van, ahány országos listás mandátumot ki kell osztani. A táblázat első sorában a listákra jutó szavazatot tüntetik fel, a másodikban a felét, a harmadikban a harmadát, és így tovább.

A mandátumokat úgy osztják ki, hogy megkeresik a táblázatban előforduló legnagyobb számot, és amelyik lista számoszlopában ez található, az a lista kap egy mandátumot. Ezután megkeresik a következő legnagyobb számot, és az eljárást addig folytatják, amíg ki nem osztják az összes mandátumot – írja az MTI.

A választás egyéni választókerületi eredményét a külképviseleteken, illetve levélben leadott szavazatok hazaszállítását és megszámlálását követően, várhatóan április 9-ig állapítják meg, az országos listás eredményt pedig várhatóan április 22-ig.

Az alaptörvény szerint az új Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök hívja össze – a választást követő harminc napon belüli időpontra –, a miniszterelnököt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés – tagjai többségének szavazatával választja. A miniszterelnök megválasztásáról, továbbá a kormány programjának elfogadásáról az Országgyűlés egyszerre határoz. Az elmúlt hat törvényhozási választás esetében a gyakorlat azt mutatta, hogy az Országgyűlés alakuló ülését követően másfél-négy hét elteltével letette az esküt az új kormány.

(bpxv.hu)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.