Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A hobbikert.hu összegyűjtötte a legizgalmasabb ehető virágokat és néhány fontos tudnivalót az elkészítésükről.

Közeleg a tavasz és örömteli, hogy egyre többen érdeklődnek ehető virágok iránt.

image

Akácvirág bundában

Óvatosan az éttermi virágokkal

Amikor annyi időt és energiát fektetnek a vendéglátósok az élelmiszerbiztonság előírásainak betartására, mégis könnyűszerrel etetnek bolti virágot a vendégekkel. És csak a szerencsén múlik, hogy nem lesz baj! Egy nemrégiben napvilágot látott német tanulmány szerint az Európába érkező, Észak-Afrikában termesztett dísznövényeket még megszagolni sem volna szabad, hát még megenni! Az esküvői dísztortákra virágüzletben készített, vizes oázisba helyezett virágkompozíciókat tenni szintén nem lenne szabad elfogyasztani Ahogy a rózsakertésztől kapott elhullott szirmokból sem főzhetünk lekvárt, és a parkban tépett levendulát sem morzsolhatjuk a keksz tésztájába. Nem lehet eleget hangsúlyozni: kizárólag étkezési célra termesztett virágot szabad megenni, a virágüzletekben kapható virágokat megenni NEM SZABAD!

A virágevés tudománya

Halmos Mónika ismeretterjesztő színes és élvezetes előadásaiban és könyveiben bemutatja a hazai ehető virágokat, azok felhasználási, termesztési, beszerzési módjait. Tehát megtudhatnak belőlük az érdeklődők mindent, amit ma az ehető virágokról tudni lehet. A virágok körüli utazás egy űrt tölt be, amely űr az oktatás mezsgyéjén alakult ki: kicsit botanika, kicsit gasztronómia, kicsit esztétika. Egy olyan tudomány, ami az élménygasztronómia harcosainak fegyvertárából nem hiányozhat!

image

Dália borbundában

Mit termesszünk saját virágkonyhánk számára?

Az, hogy a levendulát és a rózsát gasztronómiai élvezetek alapanyagaiként is tisztelhetjük, azt lassan minden kisgyerek tudja, hiszen sokhelyütt találkozhatunk levendulás csokoládéval, fagylalttal, keksszel-tortával-süteménnyel, rózsalimonádéval, kandírozott rózsaszirommal.

image

Meggyleves illatos szegfűszirommal

De azt gondolták volna, hogy kiskertjük, vagy a balkonládák a teraszon egy egész arzenált rejtenek ehető virágokból? A százszorszépből remek salátát vagy főzeléket készíthetünk. A tavaszi kertek, rétek apró kis virágai, mint a lóherevirág, a pitypang és társai szintén salátákba kívánkoznak. Az ibolyát is keverhetjük salátába, de illatos virágaiból szörp, likőr készülhet. A régi szakácskönyvek leírásai szerint az ibolyatorta, az ibolyazselé kedvelt desszertnek számított már kétszáz évvel ezelőtt is. A tarkabarka árvácskák dekoratívak: tegyük őket bátran szendvicsekre, salátába, túrós-krémes apró süteményekre. A kertek hamupipőkéje, a kicsit feledésbe merült borágó - amely régen sokrétűen jelen volt a konyhában - kék csillagvirágja a burgonyasalátát és más salátákat emeli költeménnyé, de a céklával is remek párost alkot.

image

Körömvirágos pogácsa

A körömvirág nem csak gyógynövény, remek pogácsát süthetünk vele. A bársonyvirág – ne nevezzük büdöskének – szirmaival vagdalt húsokat, gombás fogásokat ízesíthetünk. A sásliliom bimbóit keleties ízű fogásokba piríthatjuk, vagy a kinyílt virágkelyheket megtölthetjük édes töltelékkel. A lángvirág vagy a havasi estike gyümölcsös desszertekbe kívánkozik.

A színes dáliavirágok szirmait zöldség- vagy gyümölcssalátákba komponálhatjuk, de kisebb, tömött virágfejek tésztaköntösben, forró zsiradékban kisütve izgalmas köretté válhatnak. A jól ismert bundában sült akác- vagy bodzavirághoz hasonlóan az illatos petúnia és a tökfélék virágai is elkészíthetők, édesen vagy sósan, töltve vagy magukban.

A sarkantyúka virágai nélkül sok saláta szerény lenne, de egy sárgadinnyés desszert vagy lekvár is csak profitálhat egy sarkantyúkás házasságból. És ez mind csak egy kis ízelítő az ehető virágok színes világából.

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.