Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A szolgáltatók versenyében a BT (British Telecommunications) magyarországi SSC-je bizonyult a legvonzóbb munkahelynek a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatásán alapuló Randstad Employer Brand 2017 magyarországi megmérettetésén.

A kiterjedt kutatásra épülő díj a munkavállalók értékelése alapján a legvonzóbb hazai munkáltatókat ismeri el. A BT Debrecenben és Budapesten több mint 2200 munkavállalót foglalkoztat, ezzel a rendkívül dinamikusan bővülő hazai SSC szektor egyik legnagyobb szereplője. Az iparág képviselői egyébként éles versenyt vívnak egymással az újonnan belépő munkaerő megszerzésében, hiszen ezt a területet különösen érzékenyen érinti az egyre jellemzőbb munkaerőhiány. „A BT még idejében felismerte a munkaerő toborzást érintő kihívásokat, és átfogó intézkedésekkel törekszik arra, hogy minél előnyösebb lehetőségeket kínáljon a munkatársaknak a vállalatunknál” – mutatott rá a díj kapcsán Szabó Zoltán, a BT ügyvezetője. A szakember elmondta: stratégiai jelentőségű munka gyümölcse ért most be ezzel az elismeréssel. „A BT-nél nem díjakban, hanem felelősségteljes munkában gondolkozunk, ezek az elismerések ugyanakkor jóleső visszaigazolásai, fokmérői annak, hogy jó úton haladunk” – tette hozzá Szabó Zoltán.

A felmérésből kiderült, hogy a munkavállalók sokféle motivációjából és a munkaadóval szembeni elvárásrendszeréből három tényező magasan kiemelkedik: ezek az inspiráló feladatok megléte, a jó munkahelyi hangulat, valamint a kiegyensúlyozott munka-magánélet egyensúly. Ezek a munkaadói értékek első helyen rangsorolódnak a BT életében is, erről a cég belső kutatásai is tanúskodnak, így nem meglepő, hogy a vállalat jól szerepelt a Randstad rangsorában.  

A Randstad éves felmérésében első alkalommal került be a BT az első 10 helyezett közé, és lett kategóriájában, vagyis a szolgáltató szektorban a legvonzóbb munkaadó. Hogy ezt a gondoskodást, felelős munkaadói szemléletet ne csak a cég már meglévő dolgozói ismerhessék, sokat kellett tennie a BT-nek. A munkáltatói márka építése a külső láthatóság és az ismertség megteremtése elengedhetetlen feltétele ugyanis annak, hogy egy független piaci felmérés során vonzó munkahelyként jelöljék meg a céget a potenciális munkavállalók – annak ellenére, hogy a BT piaci szereplőként, üzleti márkaként nincsen jelen Magyarországon. A szolgáltató szektorban, munkaadóként viszont annál inkább számolni lehet vele. A munkáltatói márkaépítésben, a stratégia kialakításában, a tudatos lépések megtételében Batiz András cége, az Impact Works a BT partnere. „A munkáltatói márka stratégiai kialakításában mindig a cégkultúrát tekintjük kiinduló alapnak, ezután célzott belső kutatásokkal validáltatjuk az üzeneteket és határozzuk meg a márkaértékeket” – mondta el a munkamódszerrel kapcsolatban Batiz András, aki hangsúlyozta, a BT esetében nagyon stabil alapokkal tudott dolgozni az Impact Works, ez segít a további sikerek elérésében.

A vállalat családbarát fókuszú, stratégiai gondolkozását díjak sora kíséri. A BT 2012-ben, 2014-ben és 2016-ban is elnyerte az Év Családbarát Munkahelye díjat. Idén február elején rangos nemzetközi elismerést nyert oktatási programjával is a vállalat. A közép-kelet-európai SSC szektorból, 170 cég vett részt a CEE Shared Services and Outsourcing Awards gálán, ahol a BT példamutató egyetemi-partnerségi programjáért kapott fődíjat - 10 ország versengő szolgáltató központjai közül. A BT 1999-ben a gyorsan növekvő kelet-közép-európai piacon elsőként nyitotta meg budapesti irodáját. 2007-ben jelenlétét tovább erősítve Magyarországon hozta létre Európai Szolgáltató Központját (BT ROC Kft.), mely ma már két telephelyen, Budapesten és Debrecenben, összesen több mint 2200 főt foglalkoztat.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.