A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd hajnalban – közölte a Mávinform az MTI-vel.

Azt írták, hogy a HÉV vonalakon megindult a menetrend szerinti közlekedés. A veresegyházi vonalon a vonatok Rákospalota-Újpest-Veresegyház között kedden üzemkezdettől már közlekednek, a Veresegyház-Vác szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat, itt hosszabb eljutási időre lehet számítani. Hozzátették, hogy a szobi vonalon Göd és Vác között csak egy vágányon haladnak a vonatok, emiatt 15–30, esetenként 30–50 perccel nőtt a menetidő. Közölték azt is, hogy kedden reggel az észak-balatoni és a biharkeresztesi, a helyreállítás függvényében a veresegyházi és az esztergomi vonalon lehet a megszokottól eltérő közlekedésre számítani.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel kedden azt közölte, hogy a hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók.

A közlemény szerint a leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat, Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád-Csanád, Pest vármegyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében kedden is folytatódik a viharkárok felszámolása. A gyorsabb kárfelszámolás érdekében a katasztrófavédelem 14 tűzoltóegységet vezényel át az érintett vármegyékbe – tették hozzá.

Mint írták, Fehérgyarmat térségében tizenegy településen 91 lakóház tetőszerkezete sérült meg, míg Hajdúszoboszló térségében 50, Szarvas térségében pedig 44 lakóépület rongálódott meg. Ezeken a településeken kedden az önkormányzatokkal közösen történik majd a tetők fóliázása, átmeneti helyreállítása.

Kiemelték, hogy a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hétfőn 896 emberrel és 246 technikai eszközzel avatkoztak be, a műveleteket 71 önkéntes tűzoltó egyesület és önkéntes mentőszervezet 419 emberrel és 160 technikai eszközzel, valamint 30 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 183 emberrel és 72 technikai eszközzel támogatta. A munkálatokat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon, a fővárosban és három vármegyében operatív törzs koordinálja – fűzték hozzá.

Kitértek arra is, hogy az országon átvonuló vihar miatt a fővárosban és valamennyi vármegyében volt kisebb-nagyobb kiesés a villamosenergia-ellátásban. A szolgáltatók tájékoztatása alapján folyamatosan dolgoznak a helyreállításon. A kiesés egyes helyeken a víziközmű-szolgáltatást is érinti, több településen dolgoznak – írták. Közölték azt is, hogy az előrejelzések szerint kedden napközben ismét több hullámban várhatóak zivatarok, amelyeket a nyugati országrészben felhőszakadás kísérhet. Másutt inkább viharos széllökés, lokálisan jelentős mennyiségű csapadék és akár jégeső társulhat a zivatarokhoz.

A nap folyamán – az időjárási helyzet függvényében – a HungaroMet a keleti, délkeleti határvidékre piros jelzést is kiadhat a heves zivatarok és a 110 kilométer per óra feletti szélrohamok miatt – tájékoztatott a katasztrófavédelem.

Karácsony Gergely főpolgármester közösséi oldalán arról írt, hogy Budapesten is zajlik a viharkárok felmérése, amelyek közül az Óbudai-szigeten történt károk a jelentősebbek. Hozzátette, hogy balesetveszély miatt pár napra le kell zárni több területet az Óbudai-szigeten, ezért az oda látogatók megértését és türelmét kérte, a kollégái dolgoznak a kármentesítésen, amiről folyamatosan tájékoztatást adnak.

Hozzátette, hogy hétfő este óta közel száz fővárosi helyszínen volt dolguk a tűzoltóknak a viharkárok miatt. Karácsony Gergely közölte, hogy a közösségi közlekedés zavartalanul működik Budapesten.

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.