Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A tizenhetedik alaptörvény-módosításról dönt az Országgyűlés hétfőn, e heti kétnapos rendkívüli ülésének első napján.

Magyar Péter miniszterelnök múlt szombaton a Facebook-oldalán azt írta, hogy hétfőn az Országgyűlés elfogadja az alaptörvény 17. módosítását. A köztársasági elnöknek öt napja lesz, hogy aláírja azt. Ha nem teszi meg, akkor megindítható ellene a megfosztási eljárás - zárta bejegyzését a kormányfő.

A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés hétfőn 13 órakor Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik.

A kormányfő a múlt héten hivatalos külföldi látogatása miatt nem vett részt az Országgyűlés ülésén.

A napirend előtti felszólalások után a képviselők egy órán át interpellálhatják a kormány tagjait, majd megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját, félórában pedig kérdések hangzanak el.

A parlament lefolytatja az alaptörvény tizenhetedik módosítása bizottsági jelentéseinek és az összegző módosító javaslat vitáját, majd dönt a törvényjavaslatról.

A Görög Márta igazságügyi miniszter által jegyzett alaptörvény-módosítás célja a preambulum szerint, hogy az új alkotmány hatálybalépéséig biztosítsa az állam jogszerű működéséhez szükséges elengedhetetlen intézményi feltételeket, továbbá megteremtse az alkotmányos demokrácia helyreállításának alapjait.

A sürgős eljárásban tárgyalt előterjesztés egyebek mellett tartalmazza az országgyűlési képviselők 12 éves (vagy 3 ciklusos) időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszűnését, az alkotmánybírók esetében 70 éves életkori határ bevezetését, a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökének bírók által kezdeményezhető visszahívását, valamint a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozását.

A határozathozatalok után ismét bizottsági jelentésekről és összegző módosító javaslatokról vitatkozik a parlament.

Napirenden szerepel a kőolajtermék-előállító különadójának kiterjesztését és 2027-re történő meghosszabbítását tartalmazó, az egyes adókötelezettségekről és egyes adótörvények módosításáról szóló törvénymódosítás.

Tárgyalják a magyar-szlovák államhatárt keresztező szénhidrogén-szállító vezetékek építésével, üzemeltetésével, fenntartásával, rekonstrukciójával és üzemzavar-elhárításával kapcsolatos együttműködésről szóló megállapodás módosítását. A márciusban aláírt nemzetközi szerződés nyomán Százhalombatta és az Ipolyság között új vezetéket alakítanak ki, amely összekötheti a Mol és a Slovnaft finomítóját.

Megvitatják a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény módosítását, miszerint a jövőben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő venné át az egyedi méltányossági gyógyszertámogatási kérelmek elbírálását végző Batthyány-Strattmann László alapítvány feladatait.

A parlament tavaszi ülésszaka június 15-én véget ért, azóta a kormány minden héten kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását egyebek mellett azért, mert az előterjesztések megtárgyalásának őszi ülésszakra történő halasztása fontos jogalkotói célkitűzések késedelmes megvalósítását eredményezné.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.