Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Szombaton volt hetven éves évfordulója a rendeletnek, mely szerint a zsidóknak ún. csillagos házakba kellett költözniük. Ezzel kapcsolatban vettem részt az Akácfa utca 41-ben tartott megemlékezésen.

Több túlélő is részt vett az eseményen. Dr. Grósz György, akit a szemben lévő házba (Akácfa utca 32.) költöztettek. Emlékeit az alábbi linkre kattintva olvashatod el: http://www.csillagoshazak.hu/#overlay=hazak/VII/akacfa32

Az Akácfa utca 32

Az úr az Akácfa utca 32-ben működő Fővárosi Gyermekkert Egylet (zsidó alapítvány) óvodájába járt. Két éves volt akkor.

 A hölgy 18 évesen tért vissza a  lichtenwörthi koncentrációs táborból. 

Néhány irodalmi mű illetve személyes történetek meghallgatása után gyertyát gyújtottunk az áldozatok emlékére.  

Erzsébetvárosi civil-önkormányzati megemlékezés a Klauzál téren. Készülődés.

A Klezmerész együttes. 

Zádor Ágnes emlékiratait olvasva.

A szabadságtéri „emlékmű”.

Fischer Ádám a emlékmű elleni muzikál-demonstráció előtt.

Bár Fischer kérdésére, hogy hányan vagyunk, nem tudtunk felelni, de kb. úgy 1500 –an lehettünk.

 

Néma tiltakozás.

 
 
 

Még több írás a blog rovatból

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján...
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.
Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele...
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.
Van végre remény: a VI. kerület visszatérhet a nagy hagyományhoz, amelyet évtizedeken át ápoltunk — a közösségi összetartás legerősebb formájához, az önkéntes feljelentéshez.
A videóban Varga Gréta szexuálpszichológus arra hívja fel a figyelmet, hogy az önkielégítés nem egyértelműen káros vagy hasznos a párkapcsolat számára, hanem attól függ, milyen szerepet tölt be az...
Az olajár 2025 októberében négy hónapos mélypontra esett, a Brent nyersolaj ára hordónként körülbelül 65 dollár körül mozog, ami történelmileg még mindig nem túl magas, de jelentős csökkenés a...
Fiatalkorában elkövetett súlyos hibája elől menekülve csatlakozott a világ egyik legkeményebb katonai egységéhez. Ludovic Maquet 19 éven át szolgált a Francia Idegenlégióban, és megjárta a világ...