Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Manna Matiné címmel 2017-ben kortárs bábszínházi sorozat indult a B32 Galéria és Kultúrtér, valamint a Manna Produkció együttműködésében. A harmadik alkalommal ősztől útjára induló projekt nemcsak a fiatal bábművészeknek kínál állandó bázist és játszási lehetőséget, de a nagyközönséghez és a színházi szakmához is közelebb viszi a műfajt.

A bábműfajt sokszor a gyerekmesékkel azonosítják, noha az elmúlt években a bábszínházi kultúra progresszív változáson esett át, és felnőtt egy új bábművész-generáció is. A tervek szerint az új nemzedék alkotóművészei minden hónap második vasárnapján mutathatják be a B32 Galériában legújabb ötleteiket, legkreatívabb munkáikat. A gyerekelőadások mindig délelőtt, a felnőtteknek szólók pedig este láthatók.

A B32-ben bemutatják a Kolibri Színház vendégjátékában Rosemarie Eichinger regényének színpadi adaptációját, az Esznek-e a halottak epertortát? című bábelőadást, a kicsit idősebbek pedig Jens Raschke Alszanak a halak? című monodrámáját tekinthetik meg, amely 2012-ben a mühlheimi gyerekdarab-fesztivál fődíját is elnyerte. A felnőttek Ladányi Andrea táncművész és Markó-Valentyik Anna fiatal bábművész közös művét, az Alaine – Ideje a meghalásnak című darabot nézhetik meg a KL Színház produkciójában.

Forrás: ujbuda.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Budáról

Internetes rádióban erősít az Újbuda lap
Kultúrák és korok Budán címmel nyílt új, időszaki kiállítás a Gül Baba Kulturális Központban.
Január 17-én dr. Kiss László polgármester a hozzá intézett lakossági panaszbejelentések alapján utasította a Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyeletét, hogy az Óbudai Egyetem közelében zajló...
A kerület hegyvidéki részein egyre erősödik a vaddisznók jelenléte, heti szinten több jelzés is érkezik az állatok betörése kapcsán, ezért az önkormányzat lakossági tájékoztató táblákat tett ki.
Vasárnaptól vásárolhatók meg a 2020-ra érvényes megyei és országos úthasználati jogosultságok, az ideiek január 31-ig érvényesek.
November 30. és december 23. között 16 óbudai helyszínen zajlanak az Advent Óbudán eseményei. A Fő téri és a Szentlélek téri programokon kívül a kerületben működő kulturális intézmények is számos...
A Máltai Szeretetszolgálat és a II. Kerületi Önkormányzat megbeszélést tartott a téli krízisidőszak feladatairól.
Az I. kerületi önkormányzat szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Budavári Kapu Kft. közötti parkolási megállapodás jogsértő volt – közölte az önkormányzat csütörtökön, a jegybank előző napi...
Hétfő délután Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere a helyszínen egyeztetett Karácsony Gergely főpolgármesterrel a Normafánál tervezett parkoló-áthelyezésről és a fogaskerekű vasút felújításáról...
Október közepén hirdette meg a polgármesteri hivatal zöld irodája a Gyümölcsöző Hegyvidék programot, amelynek keretében ingatlanonként két darab, gyümölcsfa csemetét lehetett fél áron megvásárolni....
A Galéria 12 Egyesület művészeinek alkotásaiból nyílt tárlat november 19-én, a Galéria 12 kávézó és Borbárban, amely december 7-ig tekinthető meg.
A Hegyvidék Díszpolgára kitüntető címet olyan személyek kaphatják meg, akik valami maradandót alkottak, és büszke lehet rá a kerületünk. A több mint hetven éve a Hegyvidéken élő Fekete György neve...
Idén ősszel is ellenőrzött keretek között szabadulhattak meg a lakásokban felhalmozott elektronikai hulladéktól, rossz háztartási gépektől, a lemerült elemektől, akkumulátoroktól és festékektől a...
Újbuda Önkormányzata és a Nem Adom Fel Alapítvány idén is megrendezte a már hagyománynak számító Világnyitók – Jobb velünk a világ érzékenyítő programot. A szervezők ezzel a fogyatékos emberek...
Újbuda Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a kerületi várakozási hozzájárulások meghosszabbítása 2019. december 1-től megkezdődik. A kérelmek a gyorsabb ügyintézés és a sorban állás...
Különleges sajtótájékoztatót tartottak csütörtök délután az Esernyősben. Az idén 50 éves Óbuda Fotóklub Egyesület elindította autista fotóscsoportját. A sajtótájékoztatón dr. Kiss László...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Ön is hirdetne?

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

hirdetés

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó