Loebl Izor, a belgrádi születésű papírkereskedő az előző századfordulón telepedett le Budapesten, majd feleségével a Nyúl utca 10. szám alatt egy többgenerációs, „mézeskalács” stílusú nyaralót építtetett Popper Zsigmond tervei szerint.

A szuterénben házmesterlakással, mosókonyhával, nagy tornateremmel, a földszinten kisasszony-, úri- és hálószobával, ebédlővel, konyhával és a nagyszülők fürdőszobás lakrészével, az emeleten és a manzárdszinten pedig további lakó-, illetve kiszolgálóhelyiségekkel ellátott villát Szakál Lukács budai építőmester kivitelezte.

A terméskő lábazatú, szép fa- és kovácsoltvas munkákkal díszített magastetős házat azonban hamarosan kibővítették. 1909-ben Bauer Emil műépítész a hátsó kert felőli oldalhoz egy háromszintes, külön bejáratú toldalékot tervezett. Az alagsorban volt a borpince és a cselédszoba, a földszinten a hall, a télikert, a szalon, a konyha és az ebédlő, az emeleten a két háló, a gyermekszoba, a fürdő és a gardrób.

A nyaralónak ezt a szárnyát Gyenes Lajos, a Magyar Pénzintézetek Központi Hitelbankja Rt. vezérigazgatója bérelte a tulajdonostól. 1919-ben az akkor már ötvennyolc éves Loebl Izor gyárigazgató, Ernő fia, és szakácsnőjük, a tótkomlósi Szála Judit ellen eljárást indított a tanácskormány a „házbizalmi elleni izgatás” címén…

1923 tavaszán, az akkorra már lakóházzá nyilvánított épületet Loebl Izor eladta a frissen nősült dr. Rakovszky Iván (1885-1960) belügyminiszternek, országgyűlési képviselőnek.

Rakovszky hivatali ideje alatt igyekezett modernizálni a rendőrséget, létrehozta a fővárosi közlekedési rendőrséget, minisztériuma tisztviselői létszámát az új viszonyokhoz képest csökkentette, és a trianoni szerződéssel megcsonkított megyék egy részét takarékossági és közigazgatási érdekből egyesítette. 1926 nyarán, mikor nyári pihenőre felesége, Sándor Jolán erdélyi birtokára utazott, súlyos vakbélgyulladást kapott, és a műtét utáni komplikációk hosszas munkaképtelenségre kárhoztatták. Felajánlotta lemondását, de gróf Bethlen István miniszterelnök kérésére tovább is miniszter maradt, és csak 1926. október 14-én mondott le az egész kormánnyal együtt, amit a kormányzó ekkor el is fogadott.

Rakovszky Iván közhivatalnokként dolgozott tovább, számtalan tisztséget betöltve: a Nyomorék Gyermekek Országos Otthona díszelnöke, a Vármegyei és Városi Mentő-Egyesület, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat és a Magyar Vívószövetség elnöke volt.

1928-ban a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnökévé nevezték ki, mely tisztséget 1935-ig töltötte be. Nevéhez fűződik a Margitsziget rendbehozatala, a Rudolf-rakpart és a Tabán kiépítése, a Várhegy lejtőjének és az Attila útnak a szabályozása is.

1935-ben, tiltakozásul Gömbös Gyula politikája ellen, kilépett a kormánypártból. 1941-ben a Közigazgatási Bíróság elnökévé nevezték ki, 1943 augusztusától Horthy Miklós kormányzó titkos belső tanácsadó testületének tagja lett. Jelentős szerepe volt a Lakatos-kormány megalakításában, melyben a miniszterelnök-helyettesi poszt várományosa volt, de végül csak vallás- és közoktatásügyi miniszter lehetett. A háborúból való sikertelen kiugrás és a nyilas puccs következtében Rakovszky Iván pályája lezárult, visszavonult a politikai élettől és a közszerepléstől.

Ortutay Gyula, a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja elnökeként 1950 novemberében Rakovszky Iván budai villájából többek között védett iparművészeti értékké nyilvánított egy kihúzható fedelű szekretert, egy olasz stílusú kelengyeládát, egy kétajtós körtefaszekrényt, egy „barokk korabeli lábasórát”, két festményt, két mellszobrot és a hálószoba berendezését: egy fekete ágyat, két éjjeliszekrényt, két szekrényt, két háromfiókos komódot, egy ötfiókos szekrényt, egy öltözőasztalt, hat széket és két falitükröt.

Néhány hónappal később Rakovszkyt családjával együtt kitelepítették a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászapáti községbe a Dósa család egyik szobájába. Az amnesztia után sem tért vissza Budapestre, haláláig Jászapátiban maradt. Ott temették el, sírját azóta a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánították. Államosított Nyúl utcai házát kisebb lakásokra osztották, homlokzatát és tetőszerkezetét átalakították, ma már csak nyomokban emlékeztet egykori szépségére.

Verrasztó Gábor

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek között az ügyfélszolgálatokon hatékonyabban tudják segíteni a...
József Attila születésnapja, április 11. a magyar költészet napja. Ilyenkor többek között azt is ünnepeljük, ahogyan a költő és az olvasó a versek közvetítésével egymásra találhat.
Író-olvasó találkozó Lili Ann Daniels írónővel a Hűvösvölgyi Könyvtárban
Lakossági bejelentésre vonultak ki a hegyvidéki közterület-felügyelők a Magas út - Bérclejtő utca - Mókus ösvény közötti területre. Amit ott találtak, az szinte minden képzeletet felülmúlt.
Április 8-án ünnepelnek a magukat a cigány közösséghez tartozónak vallók és mi is, akik mélyen megbecsüljük a kincseket, amelyekkel a világ romái az egyetemes kultúránkhoz hozzájárulnak.
Óriási érdeklődés kísérte a november végén megjelent első helytörténeti kötetünket. Április közepére elkészül a folytatás, amelyben bemutatjuk kerületünk gazdag épített öröksége mellett páratlan...
Az évek óta tartó magas infláció és élelmiszerárak miatt Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tavaly eldöntötte, hogy megszervezi eddigi legnagyobb szociális támogatási akcióját: a III. kerületben lakó...
Sorozatunk második részében egy iskolaalapító tanítót és pedagógiai ars poeticáját mutatjuk be olvasóinknak. Tíz évvel ezelőtt, 2014 szeptemberében indult a Babérliget Általános Iskola első tanéve....
Április 2-án a Ragyogj kéken! kampány keretében számos országban kékszínű fénnyel világítanak meg épületeket és természeti tárgyakat. Magyarország is évek óta csatlakozik a kezdeményezéshez. A...
A magyar költészet napját az I. kerületben hagyományosan Márai Sándor egykori Mikó utcai otthona előtt felállított szobránál tartjuk, hiszen Márai Sándor és József Attila 5 év eltéréssel ugyanazon a...
Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánunk! Ebből az alkalomból fogadják szeretettel Kosztolányi Dezső Húsvét című költeményét:
Találkozzunk ÁPRILIS 1-jén, hétfőn, a Máriaremetei Közösségi Ligetben, ünnepeljük együtt a húsvétot!
A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az óbuda-békásmegyeri fiatalok biztonságos szórakozásának és tartalmas időtöltésének...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat Paál Zsuzsanna tervezőgrafikus, iparművész, designer alkotásait öleli...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát és a környezetbarát szemlélet elterjedését egyszerre szeretnénk...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és szintén ezen a napon 14 és 18 óra között a Kultúrkúriában.
A Hegyvidéki Önkormányzat és a kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetői ma egyeztettek a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium tervezett fenntartóváltása...
Amikor végre tavaszodik, hosszabbodnak a nappalok, melegszik az idő, többet süt a nap, mi is vidámabbak vagyunk, és nagyobb lelkesedéssel mozdulunk ki talán otthonról.

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.