„Évek óta járok orvosról-orvosra, szedem a gyógyszereimet, voltam már súlyfürdőben, kaptam TENS-kezelést, jártam masszőrhöz, a fényevésen kívül gyakorlatilag minden szóba jöhető terápiát kipróbáltam, mégis folyamatosan fáj a nyakam/ hátam/derekam (szabad a választás). Miért nem gyógyulok már meg?”
Ugye, ismerős a kérdés? Nos, az alábbiakban összefoglaltam a leggyakoribb tévhiteket, azon hibákat, amelyeket a hirdetésekre, internetes fórumokra, segítőkész szomszédokra hallgatva sokszor követünk el, és amik miatt nagy valószínűséggel még mindig szenvedünk a fájdalomtól. Bízom abban, hogy mire „átrágja” Magát az írásokon, komoly tudással felvértezve képessé válik arra, hogy elinduljon a gyógyulás felé vezető valódi úton.
Tévhit I.
Hihetetlen, milyen peches vagyok! Miért pont nekem van porckorongsérvem/ízületi kopásom/gerincferdülésem stb.?
Bizonyára Ön is feltette már e költői kérdést, főképp, ha rendszeres fájdalommal, mozgáskorlátozottsággal küzd. Nos, bármilyen nehéz is elhinni, szó nincs pechről. A krónikus mozgásszervi problémák kialakulásáért nem a sors, kizárólag mi magunk vagyunk felelősek, eltekintve természetesen a genetikai jellegű rendellenességektől. Ez utóbbiak száma azonban elenyésző a többi kórhoz képest. A mozgásszervi betegségek jelentős részét a mozgásszegény életmód, az ülőmunka, az állandósult helytelen terhelés (rosszul megválasztott vagy túlzásba vitt sport, egyenlőtlen, féloldalas terhelés, nehéz súlyok emelése, stb.), a hibás testtartás és mozgásminták, illetve a stressz okozza. Tudom, ezt már számtalanszor hallotta, de én most el is magyarázom Önnek néhány egyszerű példán keresztül. Hangsúlyozom, ezek csupán példák, szinte bármelyik mozgásszervi betegséget kiválaszthattam volna.
- Ha éveken át görnyedten ülünk egy irodai széken, a csigolyák nap mint nap ugyanazt a súlyos terhelést kapják. Elöl közelednek egymáshoz, hátul szétnyílnak, ezáltal folyamatosan tolják hátrafelé a köztük lévő porckorongot, és hamarosan a porckorongsérvesek egyre népesebb táborát gyarapítjuk.
- Ha egész nap féloldalas munkát végzünk (a fodrászok, fogorvosok, fél kézzel egerezők bizonyosan tudják, mire gondolok), igen gyorsan megbomlik izomegyensúlyunk. A túlterhelt oldalon rövidülnek az izmok (munkavégzés közben ugyanis összehúzódik az izom), az ellentétes oldalon pedig automatikusan túlnyúlnak, és rögzülnek az adott, normálistól eltérő helyzetben, „magukkal húzva” a csontokat is. Néhány év után jó eséllyel számíthatunk - többek közt - gerincferdülés kialakulására.
- Ha csupán annyiból áll a napi testmozgásunk, hogy elsétálunk az ágytól a frizsiderig, esetleg az ajtótól az autóig, izmaink lassan elsorvadnak. E folyamat súlyos többletterhet ró az ízületekre, hisz nincs, ami stabilan tartsa azokat, illetve könnyítsen a terhen. Ha még túlsúllyal is küzdünk, a terhelés többszörösére nő. A folyamatot még inkább súlyosbítja, hogy megfelelő testmozgás híján sem a porc, sem a porckorong nem jut elegendő táplálékhoz, ilyenkor ugyanis csökken az anyagcsere sebessége és hatékonysága. Ha nem áll rendelkezésre elegendő tápanyag és nincs fejlett izomzat, amely csökkentené a terhelést, igen gyorsan kopni kezd az ízületi porc, legyen szó akár a térdünkről, akár a csípőnkről, akár gerincoszlopunk porckorongjairól.
Mai életmódunk tehát nem kedvez sem gerincoszlopunknak, sem más mozgásszerveinknek. Akár ülő, akár állómunkát végzünk, folyamatosan ártunk magunknak. Mozgásterapeutaként szívem szerint azt javasolnám minden betegemnek (beleértve saját magamat is), hogy mondjon fel a munkahelyén, költözzön vidékre, vadásszon, halásszon és gyűjtögessen, mint egészséges gerincű elődeink tették, de igen hamar kiürülne a rendelőm. Nem az a megoldás, hogy megvalósíthatatlan célokat tűzünk ki maguk elé. Itt és most, az adott körülmények (munka, család, stressz, időhiány) közt kell megtalálnunk annak módját, hogy helyrehozzuk, amit évek alatt elrontottunk. A gyógyulás felé vezető út első lépése az, hogy belássuk, nem a sors, nem is a véletlen, csakis mi magunk vagyunk felelősek az adott probléma kialakulásáért. Ha Ön hajlandó erre, akkor javaslom, olvasson tovább! Ha nem, akkor még túl korán tévedt erre az oldalra!
Tévhit II.
Az orvos/terapeuta dolga, hogy meggyógyítson
Ha magára ismert az első tévhit elején feltett kérdésben (Évek óta járok orvosról-orvosra…), akkor nem kell bizonygatnom, hisz saját bőrén is tapasztalta, hogy a passzív terápia, azaz a kezelések puszta „elszenvedése” önmagában nem vezet tartós eredményhez. Azt már szerencsére elfogadta, hogy a probléma kialakulását mi magunk, saját életmódunk okozta. Innen már csupán egyetlen logikus lépés annak belátása, hogy csakis mi tudjuk tünetmentessé tenni, vagy meggyógyítani magunkat, méghozzá a kezelésben való AKTÍV részvétellel. Következzék tehát két újabb tévhit a mozgásszervi betegségekkel kapcsolatban.
1. Nincs más teendőm, mint megtalálni a megfelelő terápiát, és akkor magától megoldódik minden problémám
Hatalmas tévedés! A legjobb kezelés is csak akkor lehet sikeres, ha egyidejűleg megszüntetjük a probléma kialakulásának okát is, ellenkező esetben a terápiát követően a betegség hamarosan kiújul. Ez pedig bizony némi energia befektetést is igényel. Nézzünk egy egyszerű példát: egy szép nap arra ébred, hogy átható szag terjeng a lakásban. Kétségbeesetten keresi a bűz forrását, majd észreveszi, hogy hetekkel ezelőtt beesett egy sajtdarabka a konyhaszekrény mögé. Mit tesz Ön? Rohamtempóban kitárja az összes ablakot, leszalad a pincébe a ventillátorért, és addig szellőztet, amíg el nem tűnik a szagnak még az emléke is. Ja, és a legfontosabb: először is felveszi a sajtot, és egy elegáns mozdulattal kihajítja a ház előtti szemeteskukába. El tudja képzelni, hogy úgy oldja meg a problémát, hogy ott hagyja a rothadó sajtot a sarokban, és vásárol egy levegőillatosítót a DM-ben? Ugye nem? Pedig ezt teszi akkor, amikor kezelésről-kezelésre jár, s mindeközben egész nap ugyanúgy ül a számítógép vagy az autó kormánya előtt, szárítja a vendégek haját, vagy emelgeti az 50 kilós betonkockákat, mint addig tette. Amit a kezelés javít az állapotán, annak dupláját rombolja le Ön napközben a munkahelyén, vagy este a tévé előtt. A betegség kiújulása (példánkban a rothadó sajtszag visszatérése) elsősorban a kiváltó ok tudatosításával (sajt a szekrény mögött), illetve ennek megszüntetésével (a sajt kidobása) védhető ki. Mozgásszervi problémák esetén a betegség általában a mozgásszegény életmód, a helytelen ülés, testtartás stb. következtében alakul ki, így az elsődleges feladat ennek megszűntetése. Ha e fázis elmarad, lehet bármilyen sikeres a kezelés, a probléma hamarosan újra jelentkezni fog. Mindehhez természetesen segítségre lesz szüksége. Nekünk, mozgásterapeutáknak az (lenne) az egyik legfőbb feladatunk, hogy felismerjük, pontosan milyen helytelen mozgásminták vezettek a betegség kialakulásához, illetve segítsünk abban, hogy kiváltsuk ezeket oly módon, hogy a kecske is jóllakjon (azaz a munkáját is el tudja végezni a beteg), ugyanakkor a káposzta is megmaradjon (azaz mindezt egészségesen tegye). Az azonban az Ön feladata, hogy a tanultakat átültesse a mindennapok gyakorlatába, és ez – legalábbis az elején – bizonyosan fárasztóbb és munkaigényesebb, mint egyszerűen csak rábízni az orvosra/mozgásterapeutára, hogy gyógyítsa meg Önt.
2. A mozgásszervi problémák gyógyítása csakis gyógyszerekkel lehetséges
Jó, elfogadom, hogy én okoztam a probléma kialakulását, és azt is belátom, hogy a sikeres gyógyulás érdekében elengedhetetlen a kiváltó okok felismerése, illetve ezek kiküszöbölése. De meggyógyulni a gyógyszerektől fogok, nem?
El kell, hogy keserítsem, sajnos az esetek többségében nem. Amint már beszéltünk róla, a krónikus mozgásszervi betegségek kialakulásáért általában a mozgásszegény életmód, az ülőmunka, az állandósult helytelen terhelés, a hibás testtartás és mozgásminták, illetve a stressz felelős, azaz mi magunk okozzuk ezeket. Ebből már következik is a válasz: ha mi magunk okozzuk a problémát, csakis mi magunk tudjuk orvosolni azt.
Hogy miért? Ismét egy hasonlattal élnék. Ha van egy csodás fikuszunk, amelyet hosszú időn át nem gondoztuk megfelelően így megfakult, elsatnyult, eszünkbe sem jut, hogy leszaladjunk a virágárushoz egy olyan varázsszerért, amely egy csapásra életet lehel szegény növénybe. Mit teszünk ilyenkor? Kikérjük a virágárus tanácsát, aki elmondja, hogyan ápoljuk a növényt, hogyan cseréljük ki a földjét, mennyi vizet adjunk, esetleg javasol valamilyen tápszert is a gyorsabb regenerálódás érdekében. Hazamegyünk, és nekiállunk ápolni a fikuszt, és remélhetőleg néhány hét múlva némi eredmény is jelentkezik. Az öröm azonban korai, fenti példánkban értelemszerűen nem a tápszeren, hanem az aktív és folyamatos ápoláson van a hangsúly. Hiába tápszerezzük ugyanis a növényt, ha nem cseréljük ki a földjét illetve nem öntözzük és gondozzuk nap mint nap.
Rossz szokásaink a jobb sorsra érdemes fikusz sorvadozásához hasonlóan lassan, évek hosszú sora alatt tartós károsodások kialakulásához vezetnek. Izmaink petyhüdtté válnak, a porcok elkopnak, a porckorongok lelapulnak, esetleg a csontok is „elmozdulnak”. Nincs az a tápszer (akarom mondani, gyógyszer), amely képes lenne arra, hogy a sérült ízület köré visszaépítse a stabilizáló izmokat, megállítsa a porcok, porckorongok kopását, vagy visszahúzza ferdült gerincünket a fiziológiás középhelyzetbe. Minderre csakis a célzott és aktív mozgásterápia képes.
Sajnálatos módon a betegek gyakran több éve tartó kezeléssorozatok után is úgy érkeznek a rendelőmbe, hogy meg vannak győződve arról, valamilyen csodaszerrel hipp-hopp meg fogom gyógyítani őket. Az első találkozó tehát többnyire arról szól, hogy igyekszem részletesen elmagyarázni és megértetni mindazt, amit Ön mostanra már pontosan tud: a krónikus mozgásszervi betegségek túlnyomó része kizárólag aktív mozgásterápiával kezelhető sikeresen. Általában ezen a ponton következik a felkiáltás: „Ezt miért nem mondta el nekem idáig senki?” Nos, ezt a kérdést nem szeretném megválaszolni, bár a mundér becsületének védelmében hozzáteszem: gyakran csupán azt halljuk meg, amit meg akarunk hallani. Nem biztos, hogy az orvos/gyógytornász/mozgásterapeuta hibája, hogy nem jutott el a fülünkig az a félmondat, hogy „azért tornázni is kellene, Kovács néni!” Az azonban igaz, hogy e félmondat lehetne jóval hangsúlyosabb, és véleményem szerint érdemes lenne némi magyarázatot is fűzni hozzá. Én például olyan ember vagyok, aki akkor fogok bele olyan dolgokba, amelyekbe energiát kell fektetnem, ha pontosan értem, hogy miért van rá szükségem, és mit várhatok tőle.
Mint az előzőekből is kitűnik, „kívülálló” nem képes arra, de nem is feladata, hogy a szó szoros értelmében meggyógyítson bennünket. A gyógyulás kulcsa nálunk van, nem érdemes sem az orvosra, sem a mozgásterapeutára hárítani a felelősséget. Az ő feladatuk pusztán annyi, hogy megmutassák a gyógyuláshoz vezető utat, a szükséges eszközöket, felállítsák a kezelési tervet és kontrollálják a terápia folyamatát, esetleg segítsenek túllendülni a holtpontokon.
Fentiek természetesen nem azt jelentik, hogy a mozgás mellett egyáltalán nem lehet szükségünk gyógyszerre vagy fizikoterápiás kezelésre. A megfelelően megválasztott kezelések nélkülözhetetlenek a gyógyulás felé vezető úton, bizonyos betegségek esetén pedig elengedhetetlen a gyógyszeres terápia, sőt, esetenként a műtét is. Pusztán az orvostól, terapeutától várni azonban a gyógyulást – nos, a mozgásszervi panaszok többségénél sajnos nem igazán célravezető stratégia.
„Jó, jó, de akkor mit tegyek? Hogyan induljak el?”
Egy porckorongsérves betegen illusztrálom a véleményem szerint hatékony terápia menetét: a beteg először elmegy az orvoshoz, aki diagnosztizálja a betegséget, majd eldönti, szükség van-e műtétre vagy sem. Amennyiben nincs (az esetek nagy részében szerencsére műtét nélkül is gyógyítható a legtöbb mozgásszervi betegség, beleértve a porckorongsérvet is), jó esetben gyógytornászhoz/mozgásterapeutához irányítja az illetőt. Ha nem teszi, érdemes rákérdezni, mi az oka, hisz mi már tudjuk, hogy a mozgásszervi betegségek….nem is mondom tovább, hisz már kívülről fújjaJ. A terapeuta - egy alapos kikérdezést és állapotfelmérő vizsgálatot követően - első körben elmagyarázza a porckorongsérves páciensnek, hogy mitől alakult ki a betegség (pl. helytelen ülés és mozgáshiány, súlyos tárgyak emelgetése stb.), és hogyan kell változtatnia életmódján, hogy a regenerálódást követően ne újuljon ki ismét (helyes ülés, ékpárna használata, rendszeres mozgás, stb.). Ezt követi maga a kezelés, azaz a mozgásterápia, amelynek célja a gerincoszlop nyújtása, azaz a porckorong visszahúzódásának elősegítése, illetve a gerincoszlopot stabilizáló izmok megerősítése. A terapeuta gyakorlatsorokat állít össze a beteg számára, megtanítja őt azok helyes elvégzésére, a továbbiakban pedig a páciens a terapeuta felügyeletével, ám önállóan végzi azokat. A kezelés tehát hosszú folyamat, és igen aktív közreműködést igényel a beteg részéről. A siker azonban szinte garantált. Ha a teljes gyógyulást nem is tudjuk minden esetben elérni, jelentős javulást, esetleg tünetmentességet általában igen.
6 szarvas hiba, amit a terápia során rendre elkövetünk
Rövid idő alatt immár hatalmas lépéseket tettünk. Beláttuk, hogy mi magunk okoztuk a betegségek kialakulását, és tudomásul vettük, hogy az első lépés a kiváltó okok pontos tudatosítása, illetve ezek kiküszöbölése. Elfogadtuk, hogy a gyógyulás sikerének érdekében elengedhetetlen az aktív mozgásterápia, sőt, azt is megtudtunk, hogyan induljunk el a gyógyulás felé vezető úton. Nézzünk a továbbiakban néhány olyan hibát, amit már a terápia során szoktunk elkövetni.
1, Nem vagyunk elég körültekintőek a terapeuta megválasztása során
Szerény véleményem szerint nem szerencsés pusztán rápillantani az orvosi diagnózisra és ledarálni a betegnek egy-két sablon gyakorlatot. Minden páciens, így minden betegség is más. Ami az egyik porckorongsérvesnek használ, a másiknál lehet, hogy semmit nem ér, hisz ugyanazon betegség kialakulásához más és más okok vezethetnek. Épp ezért elengedhetetlen, hogy pontosan tisztában legyünk azzal, miért alakult ki a betegség. A kiváltó ok megtalálása azonban időt, türelmet és szakértelmet kíván. Időt, hisz alaposan ki kell kérdeznünk és meg kell vizsgálnunk a beteget. Türelmet, hisz figyelmesen végig kell hallgatnunk akkor is, ha időnként belekeveri beteg kiskutyája, valamint a szomszéd Pista bácsi történetét is. Szakértelmet, hogy a látottakból és hallottakból le tudjuk szűrni a megfelelő következtetéseket. Fontos tehát, hogy a kiválasztott terapeuta elegendő időt szánjon a betegre, és mindvégig partnerként kezelje. Figyelmesen meghallgassa, alaposan megvizsgálja, érthetően és részletesen elmagyarázza, mi okozza a problémát, és mit kell tennie, min kell változtatnia ahhoz, hogy meggyógyuljon. A több hónapos közös munka sikeréhez elengedhetetlen a kölcsönös tisztelet, maximális figyelem és bizalom, ezért kulcsfontosságú, hogy valóban a lényeges szempontok alapján, megfelelő körültekintéssel, és legfőképp saját magunk válasszunk terapeutát.
2, Kapkodunk fűhöz-fához
A fodrászunkat, manikűrösünket (a férfiak inkább az autószerelőt) sem szoktuk hetente váltogatni, miért tennénk ezt azzal, akitől gyógyulásunkhoz várunk segítséget? Nyugodtan kipróbálhatunk akár több helyet is, mielőtt választanánk, ám ha rátaláltunk arra, akiben maradéktalanul megbízunk, verjünk sátrat a rendelőjében! Ne essünk abba a hibába, hogy ha pár nap alatt nem tapasztalunk javulást, továbbállunk vagy feladjuk! Ha állandóan megszakítjuk a kezelést, mert valaki ajánlott egy újabb fantasztikus terapeutát, sosem fogunk meggyógyulni. A kezelés hosszú folyamat, előfordulhat, hogy csak hetek múlva érezhető az első szerény eredmény. Szakmai körökben az a mondás járja, hogy ahány év kellett a probléma kialakulásához, legalább annyi hónapba telik a gyógyulás még a legtökéletesebb terápia esetén is.
Legalább ilyen káros, ha egyszerre több kezelésre járunk, főképp, ha más-más terapeutához. Ha ugyanis javulni, vagy ne adj’ isten hirtelen romlani kezdene az állapotunk, lehetetlen megállapítani, melyik kezelés az, amelyik segített vagy épp rontott az állapotunkon. Többek közt ez az oka annak, hogy egy komoly terapeuta nem, vagy nagyon nem szívesen vállal olyan beteget, aki máshová is jár kezelésre. Lehetetlen ugyanis felépíteni a hatékony terápiát úgy, hogy nem tartjuk kézben, vagy nincs pontos rálátásunk a kezelés minden lépésére.
3, Még mindig keressük a csodagyógyszert
Ezt a hibát követjük el talán legtöbbször és legtöbben, hisz gyermeki énünk örökké hinni fog a mesékben és a csodákban. Nincs is ezzel semmi baj mindaddig, amíg nem az egészségünkről van szó. Ekkor azonban már túl nagy a tét. Ne dőljünk be a csodakrémekről, csodagyógyszerekről és csodakezelésekről szóló hirdetéseknek! A mozgásszervi panaszok túlnyomó többsége – mint már említettem néhányszor - nem gyógyítható mozgásterápia nélkül, és nincs az a gyógyszer vagy kezelés, amely helyettesíteni tudná az aktív részvételt. Ha mégis szeretnénk kipróbálni egy ígéretesnek tűnő új módszert, mindig kérjük ki kezelőorvosunk és/vagy mozgásterapeutánk véleményét, és fogadjuk is meg tanácsát!
4, Túl kevés energiát fektetünk a gyógyulásba
A gyógyuláshoz az esetek túlnyomó többségében nem elegendő heti egy alkalommal gyógytornára, mozgásterápiára járni. A terapeuta által összeállított mozgásprogramot otthon is napi rendszerességgel el kell végeznünk ahhoz, hogy valóban hatékony legyen. Ha például porckorongsérvesünk nap mint nap 8 órát görnyed a számítógép mögött, heti egy gyógytorna bizony édeskevés lesz ahhoz, hogy a folyamatos rossz irányú terhelést kompenzálja. Sajnos magam is találkoztam már olyan terapeutával, aki azért nem mutat a betegnek otthon is végezhető gyakorlatokat, mert azt szeretné, ha minél tovább járna hozzá. Ugyanakkor olyan beteggel is találkoztam már, aki csupán egy-két alkalom alatt szeretne elsajátítani egy otthon végezhető gyakorlatsort. Véleményem szerint az igazság valahol félúton van. Nekünk terapeutáknak egyrészt törekednünk kell arra, hogy amint lehetséges, mutassunk a betegnek olyan gyakorlatokat, amelyekkel otthon is karban tudja tartani a testét, hisz a heti egy alkalom általában nem elegendő. Másrészt tisztában kell lennünk azzal is, hogy a betegnek anyagilag és időben is megterhelő, ha éveken át kell hozzánk járnia, így fontos, hogy valóban csak a szükséges ideig tartson a terápia. Ugyanakkor a betegnek is el kell fogadnia, hogy a gyógyító célú mozgásterápia nem ugyanaz, mint a csoportos tornaóra. A gyakorlatok személyre és betegségre szabottak, végrehajtásuk tökéletes pontosságot, ezáltal folyamatos szakmai felügyeletet igényel, ellenkező esetben többet árthatnak, mint amennyit használnak. Egy-két alkalom bizonyosan nem elegendő ahhoz, hogy összeállítsunk egy hatékony gyakorlatsort, és megtanítsuk a betegnek a pontos kivitelezést. Arról már nem is beszélve, hogy egyetlen gyakorlatsor bizonyosan nem elegendő a gyógyuláshoz. Szervezetünk könnyen és gyorsan adaptálódik a gyakorlatokhoz, és rövid idő elteltével ugyanaz a gyakorlatsor, amely az elején oly hatékonynak bizonyult, sajnos már semmilyen hatást nem ér el. Ezért általánosságban azt tartom célravezetőnek, ha a terápia során két irányból is támadjuk a betegséget. Néhány hónapon keresztül heti rendszerességgel járjon a beteg egyéni mozgásterápiára, ahol változatos gyakorlatokkal bombázzuk a kórt, és kerüljük el az adaptációt. Ugyanakkor amint lehetséges, azonnal adjunk házi feladatot is, és időről-időre cseréljük a felírt gyakorlatsort.
5, Könnyű és olcsó megoldásokat keresünk
Ne kísérletezzünk az internetről ellesett gyakorlatokkal, azonnal ható házilagos módszerekkel! Ahogy minden beteg, úgy minden betegség is más. Ami az egyikünk számára megfelelő, a másikunk számára kifejezetten káros is lehet. Bizonyosan nem vennénk fel egy másik ember 42-es cipőjét 46-os lábunkra, pedig ugyanezt tesszük, ha egy, a számára állítólag bevált terápiát alkalmazunk saját magunkon otthon. Arról már nem is beszélve, milyen komoly veszélyeket rejt egy szakmailag ellenőrizhetetlen „terápia”. Vajon bevennénk-e egy számunkra ismeretlen nevű és eredetű gyógyszert pusztán azért, mert a közértben a pénztárnál előttünk álló kedves fiatalember melegen ajánlotta?
A hatékony terápia minden esetben személyre szabott, szakember állítja össze, figyelembe véve az adott betegséget, a beteg alkatát, egészségi állapotát, edzettségét, sajátos mozgásmintáit és még számtalan egyéb körülményt, adottságot.
6, Végigcsináljuk becsülettel a terápiát, ám utána visszatérünk régi szokásainkhoz
Kisebb-nagyobb mértékben szinte minden esetben szükséges változtatni életmódunkon, ellenkező esetben a gyógyulást, állapotjavulást követően könnyen kiújulhat a betegség. Kicsit hasonlít e folyamat a fogyókúrára. Hónapok kemény munkájával leadjuk a zavaró súlyfelesleget, majd másnaptól visszatérünk a csokis fánkhoz. Az eredmény borítékolható. Van, akinek egész életén keresztül személyre szabott korrekciós mozgásprogramot kell végeznie ahhoz, hogy fájdalommentesen tudjon élni. A többség – főképp, ha idejében kezd hozzá a terápiához – szerencsére „megússza” egy-két kisebb reformmal, például ék alakú ülőpárna használatával és heti két csoportos gerinctornával. Egy azonban biztos, ha visszatérünk régi szokásainkhoz, amelyek a betegség kialakulásához vezettek, előbb-utóbb ismét feltesszük majd a kérdést: „Miért nem gyógyulok már meg?”
Feövenyessy Krisztina
alternatív mozgás- és masszázsterapeuta, Dorn-gerincterapeuta, fukcionális gerinctréner és kinesio tape terapeuta
Balance Gerincterápia
www.gerinc-terapeuta.hu
